Rég láttam olyan filmet, ami ehhez hasonló hatással lett volna rám, és az egyik kedvencem lesz, azt hiszem.
Persze, mostanában rengeteg olyan film készül, amiben hétköznapi emberekkel történnek hétköznapi dolgok, és az egész egyszerűen olyan érdekesen van tálalva, hogy az ember izgatottan várja a továbbiakat. Ilyen pl. az általam feltöltött A legtöbb ember Kínában él is. Sok gondolat kavarog bennem. Hosszan tudnám dicsérni a színészi játékot, a magas színvonalú operatőri munkát, a jól megírt karaktereket, a természetes párbeszédeket, de hadd menjek bele inkább a film filozófiájába egy momentum erejéig.
Tetszett az, ahogy a rendező a hétköznapokba beleilleszti a rejtélyes eseményeket. Majdnem azt írtam, csodás elemeket, de vannak bizonyos elemek, amik csak látszólag azok, pl. pszichológiailag magyarázhatók, mint Sochiko hatalmas képmása, amit csak ő lát, majd, amikor sikerül átfordulnia, eltűnik. Ayano története csak látszólag kínál megoldást, hiszen annak van egy olyan oldala is, amiről ő nem tudott: az őt kísértő szellem azután tűnt el, hogy a nyomozók eltávolították a szart a koponyáról. Valóban ez lett volna a kiváltó ok, vagy csak véletlen egybeesés?
További különbség, hogy Sochiko képmása nem simán eltűnik, hanem felmegy az űrbe, egy magasabb szintre, és úgy tér vissza, mint valódi méretű önmaga. A kislány talán felnőtté vált, talán kicserélődött, és többé már nem önmaga tölti be a világát. Talán a nagypapa halála és rajzai, az hogy valaki belelátott gyermeki félelmeibe és reményeibe, és nem kellett, hogy szavakban megfogalmazza őket, segítette őt. A film végkifejlete nem csak a szereplőket, de engem is derűvel töltött el, noha már közben is időnként hatalmasakat röhögtem. De az más.
Jóleső film az élet apró dolgairól, minden erőlködés nélkül. A címen sokat gondolkodom, de nem tudom biztosan, mire utal. Én úgy értelmezem, hogy a tea íze a fogyasztás pillanatában elég erőteljes, de nem hagy különösebb ízt az ember szájában, elillan. Az életnek is vannak ilyen értékes, otthonos pillanatai, és a film is szól ezekről, ezek jelennek meg a nagyapa rajzain is. Az „érték”-nél elcsépeltebb és üresebb szó talán nincs is manapság, úgyhogy ezért bocs
