A A A A
A A A A
Szerző Téma: Kwaidan (1964, r.: Masaki Kobayashi) - december 31.  (Megtekintve 1920 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető rettentó

  • forgatókönyvíró
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 3037
  • -Kapott: 2133
  • Hozzászólások: 1267
  • Nem: Férfi
Kwaidan (1964, r.: Masaki Kobayashi) - december 31.
« Dátum: December 03, 2010, 07:56 »
Az évvégi hajrára és az ünnepekre való tekintettel egyetlen hosszabb játékidejű filmet választottam. Itt megtalálható:
http://kilencesterv.com/index.php?topic=3408

(A film címe kísértethistóriát jelent, és japán népmeséken alapul a több epizódból álló cselekmény.)

Szilveszterig jöhetnek a vélemények.

Boldog karácsonyt és filmélményekben (is) gazdag újévet mindenkinek!
« Utoljára szerkesztve: December 03, 2010, 08:00 írta rettentó »
Az újratöltéseket üzenetben kérjétek tőlem. Köszi!

Nem elérhető rettentó

  • forgatókönyvíró
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 3037
  • -Kapott: 2133
  • Hozzászólások: 1267
  • Nem: Férfi
Re:Kwaidan (1964, r.: Masaki Kobayashi) - december 31.
« Válasz #1 Dátum: December 13, 2010, 08:10 »
Kwaidan
Irodalmi folyóiratoknál kedvelt szerkesztési elv, hogy nevesebb szerzők novelláit, verseit teszik a lap elejére, vagy a legjobb írásokat, hogy a belelapozó olvasó ezekkel szembesüljön. Az antologikus, több epizódból álló filmeknél viszont ez érdekes módon mintha fordítva lenne. Nem tudom, mennyire tudatos ez, de szerintem ez igaz a New York-i történetekre vagy a Négy szobára is. A Kwaidan ezekhez képest kiegyensúlyozott, bár a játékidő, a kidolgozottság és az irodalmi alap összetettsége egyértelműen a Hoichi, a fülnélkülinek kedvez, ami az utolsó előtti történet. A többi egyfajta keretként is felfogható. De haladjunk sorban.
Spoiler (hover to show)
« Utoljára szerkesztve: December 13, 2010, 15:19 írta rettentó »
Az újratöltéseket üzenetben kérjétek tőlem. Köszi!

Nem elérhető identi

  • aranypolgár
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 1202
  • -Kapott: 902
  • Hozzászólások: 390
  • Nem: Férfi
Re:Kwaidan (1964, r.: Masaki Kobayashi) - december 31.
« Válasz #2 Dátum: December 18, 2010, 20:49 »

A filmmel nem tudtam azonosulni, ahhoz nekem túl "japán", túl egzotikus, és ezt nem igazán a térbeli távolságra értem, hanem inkább az időbelire. Érdemes volt-e megnézni? Határozottan igen, gazdagabb lettem tőle. Karakteres, jó film. Egyik fő erőssége a filmzene, a képek ehhez jól alkalmazkodnak, végig lehet érezni egyfajta feszültséget. Nagyszerűen ábrázolják ezt a feszült hangulatot, ezt a számunkra nem létező világot, ahol szellemek is élnek. Én a mai kor gyermeke vagyok, annak minden velejárójával, ezért nem tudok azonosulni a 4 történettel, de az biztos, hogy hatása alá kerültem.

Az a két történet, ami leginkább megfogott, az a Fekete haj és a Hoichi, a fülnélküli. A fekete haj vége rövid, de csattanós, amolyan kijózanító valóság. Valahogy túl szép volt, hogy igaz legyen. Itt jön elő az a furcsa dolog, hogy a horror szerű (tehát a megvalósult) befejezés sokkal valószerűbb, mint a "Happy End". Az emberek az évek folyamán nagyon megváltoznak, a múlt soha nem tér vissza. Soha nem lesz úgy, ahogy régen. Ugyanabba a folyóba nem léphetünk kétszer. Ezzel az ősi igazsággal szembesít a Fekete haj sokkolóan.

A Hoichi történet számomra a művészet és a transzcendens közötti kapcsolatot hozta felszínre. Valahogy a művészet jelenti az átjárót a megfoghatatlanhoz (nem számítva a csattanó maszlagot és társait :)). Egy metanyelv, amivel sokféle létezőt és nem létezőt kifejezhetünk. Ezt a józan gondolkodású emberek nem értik meg, csak értetlenül csóválják a fejüket egy absztrakt kép előtt. Valahogy a művészek a nyugati kultúra utóbbi évszázadaiban mindig különcnek számítottak. Nem könnyű hivatás, az ember a lelkét viszi vásárra, mese nincs. Ahogy a népdal és József Attila is mondja: „Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni / ott kell annak megtanulni / hogyan kell a dudát fújni.”
Szóval ez a film is nyitogatja a túlvilág kapuit a néző számára, hogy kinek mennyire, az csak rajtunk múlik.

Nem elérhető rettentó

  • forgatókönyvíró
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 3037
  • -Kapott: 2133
  • Hozzászólások: 1267
  • Nem: Férfi
Re:Kwaidan (1964, r.: Masaki Kobayashi) - december 31.
« Válasz #3 Dátum: December 24, 2010, 15:12 »
identi: Igazad van, nem adja könnyen magát a film, idegen dolog, mint a 2001: Űrodüsszeia monolitja, de "gyakorolni"  kell az ilyeneket is :)
A hangok nekem is bejöttek, sajnos a zene a legtöbb mai filmben csak kísérőzene, sablonokból építkező aláfestés.

A Hojcsi-sztorit már olvastam jó húsz évvel ezelőtt ebben, antikváriumokban még felbukkan, de más kötetekben is kiadták ezeket az elbeszéléseket:

Az újratöltéseket üzenetben kérjétek tőlem. Köszi!

Nem elérhető identi

  • aranypolgár
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 1202
  • -Kapott: 902
  • Hozzászólások: 390
  • Nem: Férfi
Re:Kwaidan (1964, r.: Masaki Kobayashi) - december 31.
« Válasz #4 Dátum: December 26, 2010, 23:45 »

Idézet
A borzalom forrása nem valamiféle torz látvány, szörnyeteg (vagy a nem ideillő, mégis bemutatott holttest), hanem a későn megbánt bűn, az egy éjszaka alatt megöregedő arc, az emlékek börtöne, és az egyik legrosszabb dolog, ami egy emberrel megtörténhet: hogy bánja az elszalasztott lehetőséget és visszaforgatná az időt. Nem szaporítom a szót: szerintem ez a legjobb epizód.


Az itt leírtakkal teljes mértékben egyetértek. De az egész elemzésedről hasonlókat mondhatok, nagyon egyformán látjuk ezt az alkotást.
Számomra különösen ütős volt az első rész, mivel nem informálódtam előre a filmről, nem tudtam, hogy ez horrorfilm. A zene a kezdetektől fogva feszültségkeltő volt, de csak valami olyasmit vártam, hogy előrántanak 1-2 kardot, és valakit lekaszabolnak... Ehhez képest, amikor a férfi reggel felébredt a felesége mellett, majd szívbajt kaptam :)

Kétségkívül az első két rész volt a legvalósághűbb. A fekete hajról írtam már az első hozzászólásomban, de most megemlítem a hó asszonyát is. Itt előjön az a szintén ősi bizonytalanság, hogy tényleg ismerjük a másikat? Vagy lappang benne valami, amiről nem tudunk? Titkok, amik mágnesként vonzanak bennünket. És mint a filmben, ha ezek a titkok, a valóság számunkra elrejtett igazságai napvilágra kerülnek, akkor legtöbbször rosszul járunk. Mi a megoldás? Kíváncsian várom a tisztelt olvasók véleményeit :)

Nem elérhető oldfan

  • forgatókönyvíró
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 285
  • -Kapott: 642
  • Hozzászólások: 375
  • Nem: Férfi
    • E-mail
Re:Kwaidan (1964, r.: Masaki Kobayashi) - december 31.
« Válasz #5 Dátum: December 29, 2010, 22:08 »
Japánban roppant népszerűek a kísértet históriák. A "Ghost of Yotsuya" feldolgozásainak számát csak a Chushingura tudja felülmúlni. Kissé "off", de beszúrom: aki  hasonló történetet, de még magasabb művészi fokon kivitelezve akarna látni, az okvetlenül tekintse meg az "Ugetsu Monogatari"-t. Varázslatos, minden értelemben.
1 Fekete haj
Az ifjú szamuráj a Bushido egyik szigorú alapelvét sérti meg, amikor az egyéni érdekeiért két asszonyt is, - értsd:2 családot, - elhagy. A büntetése szigorú hát. Hideg, érzelem nélküli az élő feleség, a halott pedig egy éjszaka erejéig felvillantja neki, mit dobott el magától. A címadó fekete haj nem csupán az első feleségre utal, hanem a férfi pusztulására is. Tudni kell, ha egy szamurájt lebomló fürtökkel jelenítenek meg, az a teljes fizikai fölmorzsolódására utal, vagy az őrültségre. A szigetországi nézőnek egyértelműen a kötelességszegés büntetődik meg az érzelmi elsivárosodás, az őrület, majd a fizikai pusztulás által. A halál csak a sor végén állhat, hisz az valahol feloldozást hordoz magában. A hátborzongató zene, az előkészítés, a szép ám fenyegető képek sora bemutatja, hogyan kell vérfröcskölés nélkül hozni a frászt a nagyérdeműre. Egyedül az nem tetszett benne, hogy kissé elnyújtották a mesét, 5-6 perccel feszesebbre vágva még sokkolóbb lehetne.
2. A hóasszony
Igazi vándormesei motívum, így nagy meglepetés nem éri a nézőt. A természetfölötti hatalommal bíró asszony beleszeret egy halandóba, akit végül elbuktat az emberi gyengesége. Az írek fekete hintón járó királynője, az orosz bányászok hidegszívű, ám csodaszép "Rézhegyek királynője" hasonló tőről fakad. Az újdonság az, hogy ezúttal a félelmetes hölgy mozdul ki a birodalmából, nem pedig a szívszerelmét igyekszik ott tartani minden eszközzel. Új elem továbbá a gyermekáldás, ami szintén nem tipikus az európai változatokban. Az eredeti cím "Hódémon" ám, ami ott kevésbé spoileres mint errefelé, de szegény Moszaku eltűnt vére után az európai nézőnek sem sok illúziója maradhat a hölgy valós természetét illetően. (Később ez a kis villanás erősíti viszont azt, hogy favágó gondatlan, nem figyel arra, amire nagyon kéne.) Az epizód vizuálisan lenyűgöző. A természetfölötti folyamatosan ott kísért a háttérben. Hol óriási, mindent látó szemként, ami képes túlvilági kapuként szolgálni, hol a szerelmes démon fölött lebegő csókos szájként. De a ház fele hideg kékké fagyhat, míg a túlvégén a gyermekek szobája őrzi a meleg vörös színt.  A zene még az első résznél is karakteresebb, mesteri. Nem csoda, hogy ezt az epizódot nyugaton anno külön moziként  forgalmazták, kivágva a Kwaidanból. (Gondolom, azért bővebb tartalommal, hosszabban mint amennyi itt van beillesztve.)
3. Hoichi, a fülnélküli
A Heike klán tragédiája, amely a korai császárság vezető erejéből 2 nemzedék alatt a végpusztulásig jutott, máig elevenen él, s nagyon alkalmas egy kísérteties történet alapanyagának. A legkönnyebben befogadható történet,  s talán legjobban emlékeztet a megszokott európai történetvezetésre. Úgy érzem, két fő üzenete van a néző számára. Az első, hogy megfelelő kitartás és igaz vallásosság esetén a szellemek sem mindenhatóak a halandók fölött. (Az egyetlen rész a 4 meséből, ahol alulmaradnak!) A második, Hoichi alakján keresztül a lelki nagyság dicsőítése. A vak dalnok bár keservesen megfizet saját kezdeti naivitásáért és társai hibájáért, mégsem  az áradó pénz motiválja a további játékában, hanem a megkínzóinak, a nyugtukat nemlelő kísérteteknek szeretne enyhülést adni. Az ideális művész alakja.
4. Egy csésze teában
Sajnos a lezáró mese sikerült a leggyengébbre. Egyszerűen kevés benne az ötlet. A tanmese kezdetben a kevélységről szól, hiszen a pimasz kísértet beleköt a szomjazó szamurájba, - tessék csak újranézni a közelítő arckifejezését, - aki  hasonlóan reagál a felbosszantása után. A rákövetkező események nagyon kiszámíthatóak, egészen a végkifejletig. (Szóval nem Lovecraft vagy S. King találták ki, hogy az író észnél legyen, mit is ír le.  :))
A film erőssége a jellegzetesen japán hangulat, a fantasztikus fényképezés, a rendezői tudás. A kor jeles színészei láthatóak még az apróbb szerepekben is, tehát erre sem lehet panasz. Azt hiszem, egyedül a történet lassúbb vezetése egy hosszú filmen az, ami mára már nem biztos, hogy sokaknál nyerő volna.  (De remélhetőleg itt nem ilyen érdeklődők járnak.  ;) Minden más részlet időtállónak mondható.
« Utoljára szerkesztve: December 30, 2010, 18:28 írta oldfan »
"Oh Great Spirit, who made all races, look kindly upon the whole human family and take away the arrogance and hatred which separates us from our brothers..." - Native American Prayer

Nem elérhető Zsoca

  • Moderator
  • hiperaktív
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 109
  • -Kapott: 136
  • Hozzászólások: 208
  • Nem: Férfi
  • Káosz professzor
    • E-mail
Re:Kwaidan (1964, r.: Masaki Kobayashi) - december 31.
« Válasz #6 Dátum: December 30, 2010, 17:04 »
Na, végre én is megnéztem egy filmklubos filmet. :)

Jó film a Kaidan, direkt úgy ültem le elé, hogy fogalmam sem volt, mit várjak, miről lesz szó.  A film összességében tetszett, de sokkal inkább a képi világ és a zene fogott meg, mint maguk a történetek. Azokkal sem volt baj, félre ne értsetek, de maga a hangulat, az atmoszféra tetszettek. Egyébként talán ez volt az egyetlen dolog, amit a film megtekintése előtt is elvártam, hogy legyen meg az a japán hangulat és ez megvolt. Egyszerűen imádom azt, hogy mennyire más a gondolkodásuk, a képzeletük mint nekünk, valami árad belőle, ami számomra lenyűgöző és sajnos hiányzik az európai (vagyis inkább nyugati) emberből.
Egyébként nekem az első két történet tetszett a legjobban, az első azért, mert a végén hirtelen vág a földhöz (erről eszembe jutott a Bagoly-folyó Bierce novella, vannak párhuzamok :D). A második talán kiszámíthatóbb volt, de mégis hatásos.
Egyszerűbb letöltést? KATT IDE

"Nem vagyok korszakalkotó, a korszak alkot engem"