A A A A
A A A A
Szerző Téma: Boyer, Charles  (Megtekintve 575 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Gibson

  • mondja a magáét
  • ******
  • Köszönetek
  • -Adott: 975
  • -Kapott: 4528
  • Hozzászólások: 716
    • E-mail
Boyer, Charles
« Dátum: Március 14, 2016, 08:44 »
Charles Boyer
(1899–1978)



Charles Boyer (Figeac, 1899. augusztus 28. – Phoenix, Arizona, USA, 1978. augusztus 26.) francia származású amerikai színész.


Életpályája

A párizsi Sorbonne filozófiai fakultásának hallgatója, majd a konzervatórium növendéke volt. Színi tanulmányai után előbb rövid ideig vidéken szerepelt, majd 1921-ben a fővárosi közönség előtt is bemutatkozott. 1921 körül jelent meg a kamerák előtt is. 1930–1932 között és 1935–1955 között rendszeresen amerikai produkciókban filmezett; elsősorban szerelmes hősként. Az 1930-as évek közepétől vált igen népszerűvé. 1942-ben lett amerikai állampolgár. 1948-ban és 1952-ben nagy sikerrel lépett fel amerikai színpadokon (Shaw: Ember és felsőbb rendű ember). 1960-ban csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. 1962–63-ban ismét meghódította a Broadwayt, ezúttal nagyapaszerepben. Az 1964-es cannes-i filmfesztivál zsűritagja volt.

Felesége halála után - és 79. születésnapja előtt - két nappal öngyilkosságot követett el.

Munkássága

Eszköztelen, fölényes biztonságú játékstílusa, közvetlensége, színes humora a nagyok sorába emelte. Greta Garbo, Ingrid Bergman, Bette Davis, Marlene Dietrich partnere volt. A Fritz Lang rendezte Liliomban (1934) ő keltette életre Molnár Ferenc legendás ligeti vagányát. Alakításai közül kiemelkedik Rudolf trónörökös a Mayerlingben (1936), Napóleon a Walewska grófnőben (1937), valamint a William Somerset Maugham Színház című műve nyomán készült Csodálatos vagy, Júlia (1962) öregedő színésze. Az alvilág királya (Pépé le Moko) amerikai változatában, az Algírban (1938) Jean Gabin híressé vált szerepét, a bujkáló banditát alakította. 1944-ben Oscar-díjra jelölték a Gázláng című filmben nyújtott szerepéért. Több ízben fellépett az amerikai tv-ben is. 1961-ben is Oscar-díjra jelölték; ekkor a Fanny című filmjéért. Az 1967-es Casino Royale című filmben olyan színészekkel dolgozott együtt, mint például David Niven, Peter Sellers, Ursula Andress és Woody Allen. 1969-ben Jack Lemmon és Catherine Deneuve partnere volt az Április bolondja című amerikai vígjátékban.

Magánélete

1934–1978 között Pat Paterson (1910–1978) angol színésznő volt a párja. Egy fiuk született: Michael Charles Boyer 1943-ban, aki 1965-ben öngyilkos lett.

Díjai

Oscar-díj (Életműdíj) (1943) A Los Angeles-i Francia Kutatási Alapítvány létrehozásában végzett munkájáért, a filmtörténet-kutatás területén.


Filmjei


1976 - Nina
1974 - Stavisky...
1973 - A Kék Hold völgye (Lost Horizon)
1969 - The Madwoman of Chaillot
1969 - Április bolondja (The April Fools)
1968 - Le rouble à deux faces
1967 - Mezítláb a parkban (Barefoot in the Park)
1967 - Casino 007 (Casino Royale)
1966 - Párizs ég? (Paris brûle-t-il?)
1966 - Hogyan kell egymilliót lopni? (How to Steal a Million)
1965 - Különös szívesség (A Very Special Favor)
1963 - A szerelem egy labda (Love Is a Ball)
1962 - Csodálatos vagy, Júlia (Julia, du bist zauberhaft)
1962 - Az apokalipszis négy lovasa (The Four Horsemen of the Apocalypse)
1961 - Az éjfél démonai (Les démons de minuit)
1961 - Fanny
1958 - A kalóz (The Buccaneer)
1958 - Maxime
1957 - Egy párizsi nő (Une parisienne)
1957 - C'est arrivé à 36 chandelles
1957 - There Shall Be No Night
1956 - Paris, Palace Hôtel
1956 - 80 nap alatt a föld körül (Around the World in Eighty Days)
1956 - 80 nap alatt a föld körül (Around the World in Eighty Days)
1956 - Az asszonynak szerencséje van (La fortuna di essere donna)
1955 - Nana
1955 - A pókháló (The Cobweb)
1953 - Madame de...
1952 - The Happy Time
1951 - Thunder in the East
1951 - The First Legion
1951 - The 13th Letter
1948 - A diadalív árnyékában (Arch of Triumph)
1946 - Cluny Brown
1946 - Harc a sínekért (La bataille du rail)
1945 - Titkosügynök (Confidential Agent)
1945 - Congo
1944 - Végre együtt (Together Again)
1944 - Gázláng (Gaslight)
1943 - Bűn és szerelem (Flesh and Fantasy)
1943 - The Constant Nymph
1943 - Untel père et fils
1942 - Tales of Manhattan
1941 - Szerelmi recept (Appointment for Love)
1941 - Hold Back the Dawn
1941 - Mellékutca (Back Street )
1940 - Minden, és ráadásul az ég (All This, and Heaven Too)
1939 - Le corsaire
1939 - Ha eljön a holnap... (When Tomorrow Comes)
1939 - Várlak... (Love Affair)
1938 - Algír (Algiers)
1938 - Orage
1937 - Tovarich
1937 - Walewska grófnő (Conquest)
1937 - History Is Made at Night
1936 - I Loved a Soldier
1936 - Allah kertje (The Garden of Allah)
1936 - Mayerling
1935 - Shanghai
1935 - Eszményi asszony (Break of Hearts)
1935 - Private Worlds
1935 - Boldogság (Le bonheur)
1934 - Caravane
1934 - Caravan
1934 - The Only Girl
1934 - Liliom
1934 - A csata (The Battle)
1933 - A karvaly (L'épervier)
1933 - Én és a császárnő (Moi et l'impératrice)
1933 - Az FP 1 nem felel (I.F.1 ne répond plus)
1933 - A csata (La bataille)
1932 - Red-Headed Woman
1932 - A tegnapi férfi (The Man from Yesterday)
1932 - Tumultes
1931 - Le procès de Mary Dugan
1931 - The Magnificent Lie
1931 - Révolte dans la prison
1930 - La barcarolle d'amour
1929 - Fracasse kapitány (Le capitaine Fracasse)
1928 - La ronde infernale
1922 - Esclave
1922 - Le grillon du foyer
1921 - Chantelouve
1920 - L'homme du large

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Charles_Boyer
« Utoljára szerkesztve: Április 17, 2017, 10:10 írta Gibson »