A A A A
A A A A
Szerző Téma: Ure, Mary  (Megtekintve 658 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető Gibson

  • mondja a magáét
  • ******
  • Köszönetek
  • -Adott: 1009
  • -Kapott: 5067
  • Hozzászólások: 781
    • E-mail
Ure, Mary
« Dátum: Július 19, 2015, 10:52 »
Mary Ure
(1933–1975)



Eileen Mary Ure (1933-1975) Skót színház és filmszínésznő volt. Glasgowban született, iskolai éveit York egyik iskolájában kezdte, majd a londoni Központi Beszéd és Dráma Iskolába járt Londonban, ahol színészetet tanult. Szépsége ismert volt, Ure ennek ellenére hamar népszerű lett színpadi szerepi által.


Karrierje főleg a színpadból állt. Második házassága Robert shaw színésszel köttetett. John Osborne Look Back in Anger (1956) című művében együtt játszott az akkor már házas dráma íróval, ám hamar elvállt feleségétől és Ure valamint Osborne egybe keltek. A Look Back in Anger broadwayi adaptációjának szerepéért Tony díjat kapott. 1959-ben újra eljátszotta a filmes adaptációban a szerepet. Osbornal megromlott a viszonya, ekkor elkezdett Robert Shaw színésszel szerelmi kapcsolatba bonyolódni, ekkor született meg fia, Colin Murray Osborne, akit annak ellenére nevezett el így, hogy fizikailag már a színésszel volt együtt. Shaw végül adoptálta a gyermeket, és további 3 gyermeknek adtak életet.


A Look Back in Anger sikere után a Sons and Lovers szerepét vállalta el filmen, amiért Golden Globe és Oscar díjra jelölték, ezek után visszatért a színházba. 1963-ban ment hozzá Robert Shaw színészhez, előtte 3 évig nem dolgozott, majd tért vissza a The Mind Benders (1963) filmben . A következő években a filmek amikben szerepelt nem voltak sikeresek, de Ure színészi teljesítményét minden esetben kiemelték. Élete legsikeresebb filmje 1968-ban jött el a Kémek a Sasfészekben című film hatalmas pénzügyi sikere tette őt nemzetközileg is ismerté, ezután 1973-ban forgatott legközelebb és utoljára.


Ezen idő alatt tovább dolgozott a színpadon, magánélete azonban megváltozott és az alkoholizmus rabja lett, ez a munkáját is befolyásolta, annyira, hogy 1974-ben a Love for Love broadwayi munkálataiból kirúgták, a szerepet tanítványa Glenn Close kapta meg.


Sikeres színházi és filmes karrierje ellenére, és annak, hogy boldog házasságban élt és boldog anyai élete volt, egészsége nagyon hamar megromlott.

1975-ös The Exorcism című londoni mű premierje után, amiben szerepelt és rendkívül rossz kritikákat kapott, holtan találták alkohol és gyógyszer túladagolás miatt. 42 éves volt.

Szerzö: Levente B  : thhx

Filmjei

1972 - A Reflection of Fear
1968 - Kémek a sasfészekben (Where Eagles Dare)
1967 - Custer tábornok (Custer of the West)
1964 - The Luck of Ginger Coffey
1963 - Agymosás teszt (The Mind Benders)
1960 - Fiúk és szeretők(Sons and Lovers)
1959 - Dühöngő ifjúság (Look Back in Anger)
1959 - A Midsummer Night's Dream
1957 - Windom's Way
1955 - Storm Over the Nile

Forrás:
Mary Ure   : thhx
IMDb

Nem elérhető St4nt0N

  • anyagbeszerző
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 862
  • -Kapott: 1789
  • Hozzászólások: 579
Re:Ure, Mary
« Válasz #1 Dátum: Július 19, 2015, 11:29 »
Mi értelme valaki másnak a blogjából betűről betűre, az elírásokat és magyartalanságokat sem javítva idemásolni egy szöveget, ami ráadásul borzasztó alacsony színvonalú?
« Utoljára szerkesztve: Július 19, 2015, 11:35 írta St4nt0N »

Nem elérhető radu

  • co-producer
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 7003
  • -Kapott: 37234
  • Hozzászólások: 3764
  • Nem: Férfi
  • The Man Who Sold The World
Re:Ure, Mary
« Válasz #2 Dátum: Július 19, 2015, 12:04 »
hali St4nt0N

nem vagyok semennyire blog olvasó, de most kíváncsi lennék a részletekre...
előre is köszi   ;)

Nem elérhető St4nt0N

  • anyagbeszerző
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 862
  • -Kapott: 1789
  • Hozzászólások: 579
Re:Ure, Mary
« Válasz #3 Dátum: Július 19, 2015, 12:27 »
hali St4nt0N

nem vagyok semennyire blog olvasó, de most kíváncsi lennék a részletekre...
előre is köszi   ;)


Az említett blogot én sem olvasom, az átvett szöveg egy tetszőleges mondata alapján hozza fel első találatként a Google. Talán egy angol életrajz (gépi?) fordítása, sok fogalmazási és helyesírási hibával.