A A A A
A A A A
Szerző Téma: Brando, Marlon  (Megtekintve 1801 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető paciphist

  • rendező
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 1078
  • -Kapott: 6079
  • Hozzászólások: 1332
  • gépész
    • E-mail
Brando, Marlon
« Dátum: Április 27, 2009, 21:33 »


Marlon Brando (1924. április 3. – 2004. július 1.) A 20. század egyik legnagyobb hatású amerikai filmszínésze.

Édesanyja is színész volt, aki Henry Fondának is magánórákat adott. Apja mezőgazdasági szerszámok eladásával foglalkozó sikeres kereskedő volt, aki ellenezte fiuk színészi pályájának biztatását, és katonai akadémiára küldte. Brando kirúgatta magát és New York-ba költözött, ahol a híres Actors Studio, Stella Adler és Elia Kazan tanítványa lett. Adler így emlékezett vissza Marlonra: „Nem tanítottam neki semmit. Csak feltártam előtte a gondolkodás, az érzékelés, a tapasztalás lehetőségeit. Megnyitottam előtte a kapukat, és többé nem volt rám szüksége.” 1947-ben a Broadway-n Tennessee Williams: A vágy villamosa című színdarabjában Stanley Kowalski szerepét játszotta. A kritikusok lelkesen üdvözölték azt a színészt, aki végre „az indulatait és tökösségét is magával viszi” a színpadra. A darabot négy évvel később filmre vitték. Brando mind a közönség, mind a kritikusok körében sikeres lett az 1950-es években áttörő alakításaival. Első filmszerepében, az 1950-es Férfisorsban egy II. világháborús veteránt alakított, aki deréktól lefelé megbénulva érkezik vissza a háborúból. Brando jelentős időt töltött egy fizikoterápiás intézetben, hogy tanulmányozza a betegek életét. A vágy villamosa (1951) után a A rakparton (1954) című film következett Elia Kazan rendezésében, melyért megkapta első Oscar-díját. A szintén ebben az évben készült A vad című motoros road movie egy generáció mondanivalóját fogalmazta meg: „Mi ellen lázadsz, Johnny?" „Mi ellen lehet?”. Az 1960-as években sorra kisebb szerepekben tűnt fel sikertelen játékával, például az 1961-es A félszemű Jackkel, melynek forgatása alatt távozásra kényszerítette Stanley Kubrickot és Peckinpahot. Majd ez a film lett az első és egyetlen rendezése is egyben. 1962-ben emlékezetes bukást szenvedett el a Lázadás a Bounty-n című filmmel. Habár a film teljes csőd volt, megismertette Brandóval Tahitit, amelybe annyira beleszeretett, hogy vett magának egy saját szigetet a Csendes-óceánon, sőt feleségül vette a Christian Fletcher szerelmét alakító Taritát.

Magánéletében teljes zűrzavar uralkodott. Első feleségétől egy év után elvált. 1960-ban egy mexikói színésznő lett a második felesége, de tőle is elvált, amikor beleszeretett egy tahiti nőbe – ő lett a harmadik felesége. Marlon Brando szexualitása mindig is vita tárgyát képezte. Egy nemrégiben megjelent életrajz szerint Brando számos férfi-kollégájával folytatott szerelmi viszonyt, többek között James Deannel, Cary Granttel, Montgomery Clifttel és Sir John Gielguddal.[1] 1985-ben megjelent életrajzában[2] így vallott: „Mint a férfiak egy jelentős részének, nekem is voltak homoszexuális tapasztalataim, és ezt nem szégyellem.” Ennek ellenére a hozzá közel állók szilárdan tartják a nézeteiket: Marlon heteroszexuális volt.

A Bounty-t követően Brando számos könnyen felejthető filmben szerepelt.

Marlon Brando 47 éves volt, amikor Don Vito Corleonét formálta meg A Keresztapa című filmben. Akkoriban mindenki Brando nagy visszatéréséről beszélt, tüntető távolmaradásáról az Oscar-ceremóniáról. A dalok, amelyeket anyámtól tanultam című önéletrajzi regényében külön fejezetet szentelt a Keresztapa-sztorinak. Az író, Mario Puzo elküldött a számára egy példányt a regény megjelenésekor. Néhány sort is mellékelt neki, melyben leírta, hogy filmes feldolgozás esetén őt javasolja Don Corleone szerepére. Az ajánlat nem keltette fel Brando érdeklődését. Elolvasta a könyvet és megköszönte Mariónak, hogy rá gondolt. Puzo eladta a jogokat a Paramount Picturesnek. Közben több alkalommal felhívta Brandót, hogy jobb belátásra bírja, de azt nem közölte vele, hogy már tárgyalt a nevében a produkcióval. Brando később megtudta, hogy a Paramount főnökei hallani sem akartak a nevezéséről a szerepre. Az előzmények szerint a Lázadás a Bounty-n idején telekürtölték a sajtót Marlon kicsapongásairól, a Paramount nagy anyagi veszteségeket könyvelt el, és nem akartak további kockázatokat vállalni a személyével. Mario végül elküldte a kész forgatókönyvet. Marlon elolvasta és elnyerte a tetszését. Francis Ford Coppola is megerősítette, hogy őt akarja a szerepre, és próbafelvétellel igyekezett meggyőzni a Paramount vezetőit. Brando otthon tartott próbákat: papírzsebkendővel kitömte a száját, kisminkelte magát, a tükör előtt dolgozott a szövegen. A felvételek tetszettek a Paramountnak, így lett Marlon Brando a Keresztapa. 1972-ben a Keresztapában Don Corleone megformálása jelentette a középkorú művész színészi újjászületését. Késő negyvenes éveiben két megigéző alakításával azonban visszaszerezte méltó hírnevét. A Keresztapáért megkapta második Oscar-díját, és szimbolikussá vált az a generációs találkozás is, ahol Brando Al Pacino-val, Robert Duvall-lal és James Caan-nal szerepelt egy vásznon. Legendássá vált a díjátadás története, melyben a Keresztapa sikerében való fürdőzés helyett a díjátadóra maga helyett egy teljes indián ruházatba öltöztetett fiatal nőt küldött el, hogy az ünneplés helyett rávilágítson a bennszülöttek nehéz helyzetére.

Robert Duvall, aki az Apokalipszis mostban újra találkozott vele, így emlékszik vissza Marlon Brandóra: „Ő tényleg a keresztapa volt azoknak a fiatal színészeknek, akik az 1970-es években bukkantak fel, de még a mai új generációnak is. Ő volt számunkra a legnagyobb, még Laurence Olivier-ét is megelőzte. Kivételes ember volt, de csodálnivalóan és könnyedén tiszteletlen, egészségesen tiszteletlen. Azt hiszem, ez a tiszteletlenség ellazította és teljesen összhangba hozta saját magával. Ez volt a titka, hogy színészként új utakat tudott megtalálni.”

Az Utolsó tangó Párizsban című film következett Bernardo Bertolucci rendezésében, melyért Brando megkapta a 7. Oscar-jelölését. A filmben egy, a felesége öngyilkosságát egy titkos szerelmi kapcsolatban feldolgozó férfit alakít.

Larry King, aki egy interjú után összebarátkozott a színésszel, így emlékezik vissza rá: „Nem csak mondta, hanem csinálta is”. „Ha hitt valamiben, támogatni is hajlandó volt.” Ugyanakkor jelentős sztárgázsikat tett zsebre, így például 1978-ban rekordösszegnek számított az a 3 millió dollár, amit a Supermanben Jor-El szerepéért való 12 napos munka után kapott.

Színész generációkra volt hatása játéka, és miatta választották ezt a szakmát: Brando által „pocsék életként” definiált színész-létet. Hollywood mai legnagyobbjai vallják, hogy az ő hatására léptek erre a pályára, és minden egyes munkájukat most is ő inspirálja. Al Pacino szerint „Brando összehasonlíthatatlanul jobb volt mindnyájunknál. Marlon Brando – egy fogalom. Nem láttam még egyetlen filmjét sem, amikor elkezdtem a színészetet, de most büszkén állítom, hogy a halálom napjáig őt utánzom.”

„A valaha élt legkifinomultabb színész” – vallja Barbra Streisand. „13 éves korom óta a bálványom. Két emberöltőre elég munkát végzett. Én pedig bármikor kezdtem új filmbe, feltettem magamban a kérdést: 'vajon Brando játszana-e velem?”

A 80-as évek nagy részében Marlon Brando nem játszott. 1989-ben jelent meg újra az antirasszista Forrongó évszak című filmben, melyért ismét Oscarra jelölték – ez volt az utolsó hasonló elismerés, amit kapott. Ebben az évben érte a súlyos családi tragédia is. Fia, Christian bíróság elé került féltestvére, Cheyenne szeretőjének meggyilkolásáért, ahol emberölésért 10 év börtönre ítélték, Cheyenne pedig 1995-ben, 25 éves korában öngyilkos lett.

Brando időskorára világtól elzárkózó természete elhatalmasodott rajta és súlyproblémái is megerősítették ezt. Az utolsó éveiben a Don Juan DeMarco, a Dr. Moreau szigete és a 2001-es A szajré című filmekben tűnt fel. Marlon barátja, Jack Nicholson is őt tekintette példaképének: „Brando a legjobb, akire mindnyájan felnézünk. Ha ő elmegy, mindnyájan egy helyi értékkel feljebb kerülünk a ranglistán.” Brando 80. évében ez bekövetkezett. És az isteni Brando Nicholsont jelölte ki utódjául, akit végakaratában felkért a gyászbeszédre.

Filmjei

1950    The Men (Férfiak) Fred Zinnemann
1951    A Streetcar Named Desire (A vágy villamosa) Elia Kazan
1952    Viva Zapata! Elia Kazan
1953    Julius Caesar Joseph L. Mankiewicz
1953    The Wild One (A vad) László Benedek
1954    On the Waterfront (A rakparton) Elia Kazan
1954    Desiree Henry Koster
1955    Guys and Dolls Joseph L. Mankiewicz
1956    The Teahouse of the August Moon (Teaház az augusztusi holdhoz) Daniel Mann
1957    Sayonara Joshua Logan
1958    The Young Lions (Oroszlánkölykök I-II.) Edward Dmytryk
1959    The Fugitive Kind (Orfeusz alászáll) Sidney Lumet
1961    One-Eyed Jacks (A félszemű Jack) Marlon Brando
1962    Mutiny on the Bounty (Lázadás a Bountyn) Lewis Milestone
1963    The Ugly American (A csúnya amerikai) George Englund
1964    Bedtime Story (Dajkamesék hölgyeknek) Ralph Levy
1965    Morituri - Bernhard Wicki
1966    The Chase (Az üldözők) Arthur Penn
1966    The Appaloosa (Kaland Mexikóban) Sidney J. Furie
1966    Meet Marlon Brando          
1967    A Countess from Hong Kong (A hongkongi grófnő) Charles Chaplin
1967    Reflections in a Golden Eye (Tükörkép egy aranyos szempárban) John Huston
1968    Candy Christian Marquand
1968    The Night of the Following Day Chauffeur Hubert Cornfield
1969    Queimada Gillo Pontecorvo
1970    King: A Filmed Record…Montgomery to Memphis          
1972    The Nightcomers (Az éjszakai jövevények) Michael Winner
1972    The Godfather (A Keresztapa) Francis Ford Coppola
1972    Last Tango in Paris (Az utolsó tangó Párizsban) Bernardo Bertolucci
1976    The Missouri Breaks Arthur Penn (Missouri fejvadász)
1978    Raoni          
1978    Superman Richard Donner
1979    Apocalypse Now (Apokalipszis most) Francis Ford Coppola
1980    The Formula (A képlet) John G. Avildsen
1989    A Dry White Season (Forrongó évszak) Euzhan Palcy
1990    The Freshman (Az újonc) Andrew Bergman
1991    Heart of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse          
1992    Christopher Columbus: The Discovery (Kolumbusz, a felfedező) John Glen
1995    Don Juan DeMarco Jeremy Leven
1996    The Island of Dr. Moreau (Dr. Moreau szigete) John Frankenheimer
1997    The Brave (A halál ára) Johnny Depp
1998    Free Money Yves Simoneau
2001    The Score (A szajré) Frank Oz
2001   Apocalypse Now Redux (Apokalipszis most) Francis Ford Coppola

Jelentősebb díjai

    * Oscar-díj, legjobb férfi főszereplő, A Keresztapa, 1973
    * Golden Globe-díj, legjobb drámai filmszínész, A keresztapa, 1973
    * Oscar-díj, legjobb férfi főszereplő, A rakparton, 1955
    * BAFTA-díj, legjobb férfi főszereplő, A rakparton, 1955
    * Arany Glóbusz, legjobb drámai filmszínész, A rakparton 1955
    * BAFTA-díj, legjobb férfi főszereplő, Julius Ceasar, 1954
    * BAFTA-díj, legjobb férfi főszereplő, Viva Zapata, 1953
    * Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, legjobb színész, Viva Zapata, 1953
« Utoljára szerkesztve: Június 10, 2013, 21:36 írta halabar »
"Azok a képek, amelyek birtokában vannak a túlélés képességének, még évszázadokig, évezredekig táplálják utána a testet és a lelket."

Nem áll módomban újratölteni, ne írjatok ilyen ügyben.