A A A A
A A A A
Szerző Téma: Izlandi filmművészet  (Megtekintve 1686 alkalommal)

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Nem elérhető iustica

  • Globális Moderátor
  • mondja a magáét
  • *****
  • Köszönetek
  • -Adott: 463
  • -Kapott: 1410
  • Hozzászólások: 371
  • Nem: Nő
    • E-mail
Izlandi filmművészet
« Dátum: December 15, 2011, 19:04 »
APRÓ ORSZÁG, APRÓ MOZI
Izlandi filmtörténet




MINDEN FILMES ÁLMA: IZLAND

1923 - Jón és Gvendar kalandjai (Ævintýri Jóns og Gvendar)
1949 - Hegy és part között (Milli fjalls og fjöru/Between Mountain and Shore)


Izland filmiparának kialakulását és fejlődését felesleges lenne összehasonlítani bármely más skandináv országéval, mert nemcsak a méretbeli különbségek, hanem a nyelvi sajátosságok is problémát jelentenek ebből a szempontból. Hogyan is lenne képes egy csupán 300 000 lakosú, roppant sajátos nyelvet beszélő, teljesen elszigetelt ország versenybe szállni bármely komolyabb filmes múlttal rendelkező „nagyhatalommal” (hogy Hollywoodról ne is beszéljünk)? Izland (sajnos) nem rendelkezik ilyesféle potenciállal, és az is nehézkes, hogy a filmekbe befektetett anyagiak megtérüljenek – ez mindent rendkívül megnehezít.

Az előbbiekben felvázolt problémák és a kései sikerek ellenére a filmkészítés mégsem nevezhető újdonságnak Izland területén. Elbűvölő tájai és földrajzi adottságai már akkor vonzották a külföldi filmeseket, amikor Izland még csak álmodni sem mert egy saját, önálló filmiparról. Legelőször a dánok csaptak le a még felfedezetlenül álló, gyönyörű tájakra, ami nem is meglepő, hiszen egészen 1944-ig Izland dán fennhatóság alá tartozott. 1906-ban, a dánoknál is úttörőnek számító Alfred Lind forgatott legelőször Izlandon. A maga 4 percével, a VIII. Frederik Izlandra látogat (Kong Frederik VIII besöger Island) című dokumentumfilm volt a legelső, Izlandon forgatott film. A kivitelezés hátterében a dánok akkoriban beindított stúdiója, a Nordisk Film Kompagni állt, amely nem kis potenciált vélt felfedezni a szűz tájakban.

A Nýja Bíó (Új Mozi), Izland legelső mozija is ebben az évben nyílt meg Reykjavíkban, ugyancsak Alfred Lind keze alatt. Még nem volt hazai film, amit vetíthettek volna, ezért a kezdeti felhozatalt leginkább a dánok alkotásai jelentették. Mozijuk tehát már volt, de rengeteg időnek kellett eltelnie addig, míg saját produkciókat is felmutathattak a művészetekre oly fogékony, ám szűk közösségnek. Az ország földrajzi adottságai már önmagában csalétekként funkcionáltak: sajátságosan zord tájai, jégmezői, vulkánjai, kráterei és gejzírjei olyan esztétikai összhatást nyújtanak, amit képtelenség bármivel is helyettesíteni – ezek után már csak arra volt szükség, hogy valaki jó erősen ráharapjon a horogra.

EGY NÉMÁT, EGY SZÍNEST – AZ ELSŐ PRÓBÁLKOZÁSOK

Izland „felfedezése” után hosszú ideig csupán külföldiek (többnyire a szomszédos skandináv országokból) használták az ország adta – leginkább különleges természeti és történelmi formákban megnyilvánuló – lehetőségeket.

Így történt, hogy 1919-ben, újból a Nordisk Film segítségével, elkészült a legelső izlandi film (noha még mindig dán koprodukcióban), A Borg család története (Borgslægtens historie/Sons of the soil, 1920). A filmet Gunnar Gunnarsson azonos című regénye alapján Gunnar Sommerfeldt írta és rendezte. A következő években több külföldi és hazai dokumentumfilm is készült a szigetországban (például az angol A. E. Coleby filmje, a The Prodigal Son/A tékozló fiú, 1923), valamint Loftur Guðmundsson rendezésében napvilágot látott az első, önálló izlandi rövidfilm is, a Jón és Gvendar kalandjai (Ævintýri Jóns og Gvendar, 1923) – ez az első és egyetlen teljesen izlandi film a némafilmkorszakból. Az első egészestés izlandi hangosfilm, a Hegy és part között (Milli fjalls og fjöru/Between Mountain and Shore, 1949) több mint húsz évet váratott magára, és ugyancsak Loftur Guðmundsson nevéhez fűződik, akiről bátran állítható, hogy az általa rendezett csupán két filmmel kitaposta az izlandi filmkészítés jeges ösvényeit. A történet a kezdeti klasszikus vonalat képviseli: egy szegény családból származó fiú és egy gazdag kereskedő lányának szerelmi történetét mutatja be, 91 percben. A 40-es években nem készült több nagyjátékfilm.

Nem szabad megfeledkezni Óskar Gíslason munkásságáról sem, aki változatos próbálkozásaival leginkább a fiatalabb korosztályt örvendeztette meg, és ezekkel az alkotásaival bővítette a korabeli kínálatot. Az operatőrként is tevékenykedő Gíslason ’44 és ’52 között öt filmet készített (van köztük dokumentumfilm, játékfilm, rövidfilm), de ebben a kezdeti időszakban Guðmundsson mellett ő az egyetlen filmkészítő. Legismertebb alkotása a Siðasti bærinn í dalnum (Last farm in the valley/Az utolsó tanya a völgyben, 1950), aminek forgatókönyvét úttörőtársa, Guðmundsson írta.

SOVÁNY ÉS GYENGÉCSKE, DE VIKING

A századforduló nemcsak az idő múlását, hanem néhány tehetség felbukkanását is eredményezte a „kirekesztett” nemzetnek. 1949-ben Guðlaugur Rósinkranz, a nemzeti színház igazgatója megalapította az Edda-Filmet, így egyszerűbbé vált a koprodukciók készítése és forgalmazása, ugyanakkor többen is esélyt kaptak a filmkészítésre.

Ezek a korai filmek nem voltak egyediek vagy túlzottan értékesek, egyszerű és könnyed darabok voltak a modern reykjavíki ember mindennapjairól. Különleges egzotikumuk és külföldi sikerük csupán abban rejlett, hogy izlandiak voltak.

Gíslason mellett több új név is feltűnt, akik egy-egy film erejéig felpezsdítették a szunnyadó országot.






1951 - A deportált (Niðurestningurinn - Brynjólfur Jóhannesson)
1951 - A Bakka fivérek Reykjavíkban (Reykjavíkurævintýri Bakkabræðra -  Ævar Kvaran)
1954 - Új szerep (Nýtt hlutverk - Ævar Kvaran)
1955 - Utazás a Holdra (Tunglið, tunglið, taktu míg - Ásgeir Long)
1957 - Gilitrutt (Jónas Jónasson)
1962 - 79 af stöðinni (The Girl Gogo - Erik Balling)


   A Bakka fivérek Reykjavíkban


A 60-as évek legeredményesebb rendezőjének a dokumentumfilmes Ósvaldur Knudsen mondható. Knudsen csupán két rövidfilmet rendezett, azok közül is a másodikat csupán a 70-es évek első felében

1964 - Surtur fer sunnan (Egy sziget születése),
1974 - Eldur í Heimaey (Tűz a Heimaey-n),


ám ezek a kisfilmek körbejárták a bel- és külföldi filmfesztiválokat, nem beszélve arról, hogy azóta is szerves részei az izlandi turisztikai mindennapoknak. A főképp vulkánokat bemutató kisfilmeket bármikor megtekinthetik a Reykjavíkba látogatók, hiszen egy apró moziban a mai napig rendszeresen vetítik a turistáknak.

A 70-es évek eleje kellemes meglepetéseket tartogatott az izlandiak számára. ’75-ben készült el napjaink egyik legnagyobb izlandi rendezőjének, Friðrik Þór Friðrikssonnak a legelső (rövid)filmje, a Nomina Sunt Odiosa/A nevek gyűlöletesek, majd két évvel később Reynir Oddsson hatalmas sikereket ér el Morðsaga (Murder Story/Gyilkos történet, 1977) című bűnügyi filmjével. A rendezőt leginkább a francia Claude Chabrol inspirálta, lendülete viszont sajnos csak egyetlen film erejéig tartott.

DÖCÖGŐSEN, DE VALAMI ELKEZDŐDIK…


’78 nyara különösen ragyogó volt Reykjavík számára: megrendezték az első filmfesztivált, amit azóta is minden évben megtartanak. A következő évben létrejött az Izlandi Filmalap (akkoriban The Icelandic Film Fund, napjainkban pedig már The Icelandic Film Centre néven működik), ami végre lehetőséget nyújtott a fiatal és tehetséges filmes gárdának, hogy bebizonyítsa, Izland megérett már a filmkészítésre – gyakorlatilag ekkor kezdődött a rendszeres filmgyártás Izlandon. A legelső film, ami az IFF támogatásával jött létre, Ágúst Guðmundsson Land og synir (Land and Sons/Föld és fiak, 1980) című alkotása volt.

Tipikus izlandi témának számított a városi és a falusi élet közötti különbségek néhol kesernyés, néhol kedvesen nosztalgikus módon való ábrázolása, népszerűek voltak a regényadaptációk és a vikingsagák. Az IFF létrejötte évi három film készítését is eredményezte, így nem sokkal az első premier után elkészült


1980 - Punktur punktur komma strik (Dot Dot Comma Dash/Pont pont vessző gondolatjel - Þorsteinn Jónsson) és
1980 -  Óðal feðranna (Fathers’ Estate/Apák birtoka - Hrafn Gunnlaugsson)


című alkotása is – a világ ekkor kezdett felfigyelni az izlandi filmekre. A két rendező teljesen eltérő látásmódot képviselt, a két filmet mégis összekötötte egy közös téma: mindketten egy-egy fiatalember útját követték nyomon, amint önállóságra szomjazva, eltávolodni vágyik a családi fészektől.

A 80-as években Hrafn Gunnlaugsson emblematikus rendezővé nőtte ki magát, amikor megalkotta az úgynevezett „northern” műfajt (úgy kell elképzelni, mint a westernt, csak északi verzióban). Vikingfilmjeivel:

1984 - Hrafninn flýgur (When the Raven Flies/A holló repül)
1988 - Í skugga hrafnsins (The Shadow of the Raven/A holló árnyéka)


felevenítette a középkori Izlandot, ami nagy nemzetközi érdeklődést keltett. Ezeket a filmeket Gunnlaugsson a western, a japán harcművészeti filmek és a vikingsagák jótékony adalékaiból tapasztotta össze, ami egy igazán brutális – és végre – akciódús világot eredményezett.

Az izlandi filmek friss színfoltként jelentek meg a világon, nagy keletje volt a szarkasztikus humorral és egészséges önkritikával tömött drámáknak. Ebben az időben a vígjáték volt a legnépszerűbb műfaj, ám túlzottan lokális csattanóik nem engedték, hogy a szatirikus humor túlszárnyalja Izland határait. Þráinn Bertelsson roppant aktív volt ezekben az években, külön említést érdemel Magnús (1989) című alkotása, mely egy rákkal diagnosztizált férfiról szól, közben pedig állandóan megnevettet. Friðrik Þór Friðriksson megismerteti a világot Björkkel (Rokk í Reykjavík/Rock in Reykjavík, 1982), és bebizonyítja, hogy rá – Friðrikssonra – biztosan lehet számítani, ami Izland filmes jövőjét illeti. Gunnlaugsson kiviseli magát Inter Nos/Magunk közt (Okkar á milli: Í hita og þunga dagsins, 1982) című filmjével, melyben csúfot űz a nemzet himnuszából, a gyerekdalokból, a természetből, és még meztelenséget és szexuális képzelgéseket is bele merészelt vinni. A nézők megbotránkoztak, és vérig voltak sértődve – de végignézték a filmet – és ezzel ők is Gunnlaugsson huncut horgára akadtak.

Ebben az időszakban bukkannak fel az Izland obskúrus mivoltához oly jól passzoló sötét thrillerek:

1983 - Húsið (The House/A ház - Egill Eðvarðsson),
1986 - Eins og skepnan deyr(The Beast/A vadállat - Hilmar Oddsson)
1985 - Skammdegi (Deep Winter/Álnok tél - Þráinn Bertelsson)


egészséges rettegésben tartja a nézőket.

Þorsteinn Jónsson Atómstöðin (Atomic Station/Atomállomás, 1984) című filmje volt az első izlandi film, mely jelölést kapott a Cannes-i Filmfesztiválon, Gunnlaugsson Hrafninn flýgurja pedig az első izlandi a Berlinálén.

AZ IZLANDI FILM A CSÚCSON

Leginkább a szerencsének köszönhető, hogy az izlandiak a 90-es években számos produkcióval és koprodukcióval gazdagodhattak. Létrejött a Nordic Film & TV Fund, aminek fő célja az volt, hogy promoválja az északi országokban produkált audiovizuális termékeket, még pedig oly módon, hogy bevállalja az anyagi kiadások oroszlánrészét, legyen szó nagyjátékfilmről, rövidfilmről, dokumentumfilmről vagy éppen tévésorozatról. Mellette pedig ott volt az Eurimages, amely jóindulatúan adakozott a gyengécske filmiparral rendelkező nemzeteknek.


A változások már a 90-es évek legelső filmjeiben is észrevehetőek voltak. Talán az egyik legfontosabb különbség az volt, hogy az összhatás sokkal professzionálisabb képet eredményezett, mint az eddigi években. A filmekkel végre igazi szakemberek foglalkoztak. A rendező megtehette, hogy hozzáértő stábot toboroz, profi operatőrökkel, igazi színészekkel és tapasztalt emberekkel. Hrafn Gunnlaugsson Hvíti víkingurinn (The White Viking/A fehér viking, 1991) című vikingfilmjét már nem csupán Izlandon forgatták, hanem több skandináv országot (a svédeket, dánokat, norvégokat) is bevontak a produkcióba. Kristín Jóhannesdóttir filmje, a Svo á jörðu sem á himni (As in Heaven/Mint a Mennyben, 1992) pedig már komoly európai együttműködésnek számított.


Fridriksson a "mocskos hippi"



Ezen időszak legnagyobb meglepetése és sikere Friðrik Þór Friðriksson második nagyjátékfilmje, a Börn náttúrunnar (Children of Nature/A természet gyermekei, 1991) volt, ami végre felrajzolta Izlandot a filmes világtérképre, és meghozta az ország első (és máig utolsó) Oscar-jelölését a Legjobb idegen nyelvű film kategóriában.Néhol nehezen értelmezhető, ám könnyen átérezhető – ez volt a siker titka, ami ahhoz vezetett, hogy ez az „idősekről szóló roadmovie” a legnézettebb és legismertebb izlandi filmmé vált. Az alkotás zeneileg is mérföldkő, hiszen ezzel futott be a manapság leghíresebb izlandi filmzeneszerzőként számon tartott Hilmar Örn Hilmarsson, aki Felix-díjat is kapott filmbeli kiemelkedő kompozícióiért.

REYKJAVÍK 101 MESÉJE]

Tévedés ne essék, a 90-es évek nem csupán Friðrikssonról szólnak. Rengeteg eddig még ismeretlen rendező kapott esélyt arra, hogy megvalósíthassa ötleteit. Ilyen például Hilmar Oddsson, aki Tár úr steini (Tears of Stone, 1995) című alkotásával valami grandiózusat, teljesen újat mutatott. Ez a holokausztdráma Izland legnagyobb zeneszerzője, Jón Leifs életét követi végig, miután zsidó feleséget választva magának üldöztetésbe kerül a náci Németországban.

Ebben az időben több fiatal rendező is kipróbálhatta magát, így lázadó üzemmódra kapcsolva a nézők megismerkedhettek Reykjavík vadul korrupt és bűzös felével is. Ilyen formabontással próbálkozott például Óskar Jónasson (Sódóma Reykjavík/Remote Control, 1992), Júlíus Kemp (Veggfóður: Erótísk ástarsaga/Wallpaper: An Erotic Love Story, 1992), és Ásdís Thoroddsen (Ingaló, 1992). Az évek során „kitermelt” filmek után le lehetett vonni azt a következtetést, hogy minél kisebb a költségvetés, annál erősebb a film lokális jellege.

1999-ben létrehozták az Edda-díjat, amelyet azóta is minden évben kiosztanak az országban a legjobbnak ítélt filmes és televíziós produkcióknak.

Az ezredforduló bekövetkeztével ismét újabb filmes arcok tűntek fel a palettán. Az egyik ilyen arc, a fiatal Baltasar Kormákur, aki a Hallgrímur Helgason regénye alapján készített 101 Reykjavík(2000) című produkciójával világszerte nézők millióit kényszerítette nevetésre, annak ellenére, hogy az izlandi nézők közül sokan csúfolódásnak vélték az alkotást, mondván, hogy túlzottan elferdítve mutatja be a fővárost és az ottlakókat. Középpontba került a kozmopolita életvitel, az éjszakai élet, a szexuális szabadság, meg sok bohókás, pillanatnyi trend. A legtöbb fiatal izlandi rendező már csak a modern Reykjavíkra fókuszál filmjeiben, lassan megszűnnek a klasszikus rurális-urbánus ellentétek, a hangsúly pedig áthelyeződik a szociokulturális különbségekre – az új évezred izlandi filmjeit leginkább ez jellemzi.

Az utóbbi években az ipar infrastruktúrája is alapos változásokon ment keresztül. Mivel az anyagi támogatások nagy részét eddig külső forrásokból szerezték, szükség támadt arra, hogy valamennyire önellátóakká váljanak, hiszen nem függhetnek állandóan külső tényezőktől. 2001-ben alapos átszerveződések mentek végbe, így az Icelandic Film Fund megszűnt önálló intézetként működni, csupán egy állami, anyagi forrássá vált, ami köteles az Icelandic Film Centernek támogatást nyújtani. Az IFC szerepe a 2001-es Filmtörvény szerint tehát: megszervezni az izlandi filmgyártást és filmterjesztést, közreműködni a filmek promoválásában itthon és külföldön, megerősíteni az izlandi filmkultúrát, elősegíteni a külföldi filmesekkel való közreműködést. Ezek közül leginkább a filmkultúra megerősödése mondható a legsikeresebbnek.

Az utóbbi évek legfontosabb rendezői közé tartozik még Róbert I. Douglas (Strákarnir okkar/Eleven Men Out, 2005; Maður eins og ég/A Man Like Me, 2002; Íslenski draumurinn/The Icelandic Dream, 2000), Ragnar Bragason (Fíaskó/Fiasco, 2000; Börn/Children, 2006; Foreldrar/Parents, 2007) és nem utolsó sorban a dán filmiskolában tanult Dágur Kári (Voksne mennesker/Sötét ló, 2005; Nói albínói/Nói az albinó, 2003). Kári legújabb, készülőfélben levő filmje, a The Good Heart állítólag az eddigi legnagyobb költségvetésű izlandi film lesz, noha teljesen angol nyelven fog megszólalni.

Az ipar tehát maximálisan belendült, és egyre ígéretesebbnek mutatkozik, az izlandiak csupán azért szomorkodnak mostanában, mert hiányolják a női rendezőket (Silja Hauksdóttir, Gréta Olafsdóttir és Guðný Halldórsdóttir még nem elég!).

Meg nem említett, az oldalon fent levő izlandi filmek listája:

http://kilencesterv.com/index.php?action=tags;tagid=2049



Forrás:
1. http://www.filmtett.ro/cikk/547/apro-orszag-apro-mozi-izlandi-filmtortenet-1
2. http://www.filmtett.ro/cikk/550/apro-orszag-apro-mozi-izlandi-filmtortenet-2
« Utoljára szerkesztve: Május 23, 2012, 09:20 írta sadf »